File:Elekes Péter címeres levele.jpg
原始檔案 (5,509 × 4,852 像素,檔案大小:3.12 MB,MIME 類型:image/jpeg)
摘要
描述Elekes Péter címeres levele.jpg |
Magyar: Elekes Péter címeres levele.
Szövege, fordítás latinból: Mi, Rákóczi György, Isten kegyelméből Erdély fejedelme, Magyarország részeinek ura, a székelyek ispánja, etc, adjuk emlékezetére jelen iratunk rendjén és tudatjuk mindazokkal, akiket illet, hogy minekutána azidőtől fogva, amióta a fejedelemség gyeplőit Isten kegyelméből igazgatni kezdettük semmit fontosabbnak nem tartottunk, minthogy az irántunk és felséges házunk iránt érdemeket szerzett híveinket illő jutalmazásban részesítsük, hogy így tehát egyfelöl ezért is, de másfelől megoldván és fontolóra vevén hívünknek, a derék P á l o s i M i h á l y n a k hűséges és érdemes szolgálatait, amelyeket ő nekünk az ő hűségére és becsületességére bízott minden ügyben eleddig hűségesen tett és teljesített, amint ezutánra is igére, hogy tenni és teljesíteni fog, tehát ezen P á l o s i M i h á l y t és általa P a p I s t v á n t, neki anyától való testvérét, nemkülönben az ő unokatestvérét, E l e k e s P é t e r t (vér szerint való atyafiát), akik más nemzetségbéli ágon ugyancsak nemesi származásúak, ezennel Erdélyország és a hozzá csatolt magyarországi részek igazi és kétségbevonhatatlan nemeseinek sorába és rendjébe iktatni, fogadni és sorolni határoztuk, aminthogy őket ezennel oda iktatjuk, fogadjuk és soroljuk, kifejezetten elrendelve, hogy ők mostantól kezdve, minden ezután következendő időkben igazi, kétségbevonhatatlan nemeseknek tartassanak és elismertessenek. Az ő igazi és valóságos nemességük jelvénye, vagyis az ő nemesi címerük ez: Egy élére állított égszínkék katonai pajzs, melynek udvarában vagyis mezejében kettős zöld halmon egy természetes színben festett egész leopárd látszik amint hátsó lábaival egy földön fekvő kardon áll, első lábait pedig ugrásra készen fölfelé nyújtja s benne aranycseppekkel tarkázott zöld olajágat tart: a pajzsra egy zárt sisak van illesztve, melyből egy másik, az előbbihez hasonló fél leopárd látszik kiemelkedni. A sisak tetejéről pedig ugrásra készen fölfele nyújtja s benne aranycseppekkel tarkázott zöld olajágat tart: a pajzsra egy zárt sisak van illesztve, melyből egy másik, az előbbihez hasonló fél leopárd látszik kiemelkedni. A sisak tetejéről pedig, vagyis annak csúcsáról kétfelöl különböző színű szalagok és foszlányok futván le, a pajzsnak a széleit szépen körülfolyják és ékesítik, úgy amint mindezek jelen levelünk kezdő fején az ügyes kezű festő művészetével saját színeikben megfestve látszanak. Saját elhatározásunkból és megmásíthatatlan szándékunkból megengedjük, hogy a fent említett Pálosi Mihálynak István, valamint Elekes Péter és mindkét nembeli utódaik és leszármazottaik mindnyájan ezt a jelvényt, vagyis nemesi címert Erdélyországunk és a csatolt magyarországi részek többi nemeseinek módjára használhassák és mindazon jogokat, méltóságokat és kiváltságokat, amelyeket a természet és a gyakorlat szerint mások élveznek és használnak, ők is élvezhessék és használhassák, hordhassák és viselhessék e címert minden hadban és ütközetben, lovagi és tornajátékokban, bajvívásokban, a köz és nemesi seregben egyaránt: azonkívül alkalmazhassák a címert pecséteiken, zászlajukon, kárpitjaikon, gyűrűikben, pajzsaikon, sátraikon, kapuikon, házaikon, sírjaikon és általában minden dolgaikon békében és hadjáratban, bizonyságképpen azon valódi és kétségbevonhatatlan igazi nemességüknek, mellyel őket és mindkét nembeli bármely állásban és helyzetben levő utódaikat kitüntetjük: azért akarjuk, hogy őket címeres nemeseknek elismerjék, azoknak tartsák, hívják és nevezzék és mindazon előnyöket, kiváltságokat, kedvezményeket, amelyekkel a többi valódi, született és kétségbevonhatatlan nemesek bármely jog és szokás alapján eddig éltek és amelyeket élveztek és jelenben is élnek és élveznek, mindazt nekik is örök időkig szabad és megengedett legyen élniök, élvezniök és használniok. Aminek örök emlékezetére és hiteléül jelen levelünket eredeti függő pecsétünkkel megerősítvén az említett Pálosi Mihálynak, Papp Istvánnak úgyszintén Elekes Péternek és mindkét nembeli utódaiknak és leszármazottjaiknak kegyelmesen adtuk és engedélyeztük. Kelt Medgyes városunkban, az Úr ezerhatszázharmincegyedik évében, november hava második napján. Rákóczi György |
日期 | |
來源 | családi dokumentum |
作者 | Rákóczi György |
授權條款
Public domainPublic domainfalsefalse |
本作品在其來源國以及其他版權期限是作者逝世後70年或以下的國家與地區屬於公有領域。 你必須增加美國公有領域標籤顯示為何這個作品在美國屬於公有領域。 | |
此作品無已知的著作權限制,亦不受所有相關和鄰接的權利限制。 |
https://creativecommons.org/publicdomain/mark/1.0/PDMCreative Commons Public Domain Mark 1.0falsefalse
2 11 1631格里曆
多媒體型式 繁體中文 (已轉換拼寫)
image/jpeg
檔案歷史
點選日期/時間以檢視該時間的檔案版本。
日期/時間 | 縮圖 | 尺寸 | 用戶 | 備註 | |
---|---|---|---|---|---|
目前 | 2022年3月28日 (一) 23:45 | 5,509 × 4,852(3.12 MB) | Elekes Andor | Uploaded a work by Andor Nagy from https://www.flickr.com/photos/191498491@N03/51923086932/ with UploadWizard |
檔案用途
沒有使用此檔案的頁面。
全域檔案使用狀況
以下其他 wiki 使用了這個檔案:
- cs.wikipedia.org 的使用狀況
- fi.wikipedia.org 的使用狀況
- hu.wikipedia.org 的使用狀況
- meta.wikimedia.org 的使用狀況
- ro.wikipedia.org 的使用狀況
- ru.wikipedia.org 的使用狀況
詮釋資料
此檔案中包含其他資訊,這些資訊可能是由數位相機或掃描器在建立或數位化過程中所新增的。若檔案自原始狀態已被修改,一些詳細資料可能無法完整反映出已修改的檔案。
資料產生的日期時間 | 2021年12月6日 (一) 19:56 |
---|---|
方位 | 標準 |
使用軟體 | Windows Photo Editor 10.0.10011.16384 |
檔案修改日期時間 | 2021年12月6日 (一) 19:58 |
數位化的日期時間 | 2021年12月6日 (一) 19:56 |
文件建立時間數據亞秒數 | 00 |
文件數位化時間數據亞秒數 | 00 |
色彩空間 | sRGB |